A színlátás-zavarok legelterjedtebb formája a vörös-zöld színtévesztés. Ebben a színlátás-zavarban szenvedőknek nehezére esik elkülöníteni egymástól a zöld és vörös színeket, azonban kiderült, hogy éppen ők különbséget tudnak tenni a khaki szín olyan finoman eltérő árnyalatai között is, amelyeket az egészséges színlátók egyformának érzékelnek.
Az emberi szemben a fényérzékelő idegsejtek közül a csapok felelnek a színek érzékeléséért. Három különböző fajta csap létezik, az egészséges színlátáshoz mindhárom típus jelenléte és együttes, hibátlan működése szükséges. A három fajta csapot a bennük található festékanyag (pigment) különbözteti meg egymástól. Az eltérő pigmentek miatt mindegyiket más-más hullámhosszúságú – azaz más színű – fény hozza leginkább ingerületbe. A látható fény valamennyi színét a három csap típusban egyszerre létrejövő, de különböző mértékű ingerület együttes végeredményeként érzékeljük.
Színlátás-zavar akkor alakul ki, ha az ember szemében egy vagy több fajta csap hibásan működik, esetleg teljesen hiányzik. Elméletileg bármelyik károsodás előfordulhat, és valóban minden színlátás-zavarban szenvedő beteg hibája egyedi. Mégis a gyakorlatban messze a legtöbbször a közepes hullámhosszra érzékeny csap hibájával lehet találkozni. Ezt az állapotot nevezik vörös-zöld színtévesztésnek. A betegség hátterében egy genetikai mutáció következtében kialakuló hibás pigment áll, amely miatt a közepes hullámhossz tartományt (a zöld színt) érzékelő sejtek érzékenysége csökkent, és/vagy a hosszabb hullámhossz (a vörös szín) felé eltolódott. Emiatt a vörös és a zöld szín az ilyen emberek szemében közel azonos választ vált ki, és megkülönböztetésük nehézséget jelent a beteg számára. (A betegség kimutatására éppen ezért vörös és zöld árnyalatokat tartalmazó teszt-kártyákat használnak.
{mosimage}A vörös-zöld színtévesztés a férfiak kb. 6%-át érinti, nőknél sokkal ritkább az előfordulása. Ennek az a magyarázata, hogy a betegségben központi szerepet játszó „zöld pigmentet” kódoló gén a női nemi kromoszómán, az X kromoszómán található, és recesszív. Férfiak csak egy X kromoszómával rendelkeznek, tehát hibásan öröklött gén esetében náluk mindenképpen kialakul a betegség. A nőknek viszont két X kromoszómájuk van, és ha csak az egyiken hordozzák a hibás gént, a másik X kromoszómán található normális gén képes elnyomni a hibás gén hatását, így nem alakul ki a színlátás-zavar.
Létezik egy feltételezés, amely szerint a módosult érzékenységű csapok következtében a színtévesztők olyan színek közötti különbséget is érzékelhetnek, amit normális színlátók egyformának látnának. A Cambridge-i és a Newcastle upon Tyne-i Egyetem kutatócsoportja ezt az elméletet vizsgálta most meg. Dr. John Mollon, a kutatás vezetője szerint a színtévesztők szemének működéséből tulajdonképpen logikusan következik a fenti feltételezés, de ezelőtt még senki nem gondolt a vizsgálatára.
Mostani vizsgálatuk során a kutatók először megkeresték azt a hullámhossz tartományt, amire a színtévesztők szemének hibás pigmentje a legérzékenyebb, majd színpárokat alkottak ebben a tartományban. A színpárokat a fenti elméletre alapozva éppen úgy alakították ki, hogy színtévesztők különbözőnek lássák őket, míg egészségesek számára egyformának nézzenek ki. Ezután színtévesztőket és egészséges színlátókat kértek fel rá, hogy a színpárokat hasonlítsák össze. Valóban sikerült kimutatniuk a khaki színnek 15 olyan árnyalatát, amelyeket csak a színtévesztők tudtak elkülöníteni egymástól. A kutatásban résztvevő egészséges színlátók számára 90 percre volt szükség ahhoz, hogy a 105 színpárt a színek különbözőségének mértéke szerint 0-tól 10-ig osztályozzák. Színtévesztő társaiknak viszont kevesebb, mint fele időre volt ehhez szükségük. A kutatók leírják, mennyire meglepő volt az egészséges színlátó kísérleti alanyok számára, mikor színtévesztő társaik gondolkodás nélkül jelentős eltérést jeleztek számukra egyformának tűnő színek esetében.
Ez az eredmény azt sugallja, hogy bár a színtévesztők számára az egészségesek által látható színek egy része nem megkülönböztethető, viszont érzékenyek a színek egy olyan „dimenziójára”, amelyet egészséges színlátók nem láthatnak. A kutatók a Current Biology c. folyóiratban közölték eredményeiket, és felvetették, hogy a tanulmányban használt tesztet a jövőben a hagyományos színlátás-vizsgálatokkal együtt alkalmazva a beteg színlátás-zavarának típusa és mértéke pontosabban lesz felmérhető.
A színlátás vizsgálatával foglalkozó szakemberek szerint érdemes lenne azt is megvizsgálni, hogy hogyan alakul a színtévesztők látása természetesebb környezetben. Egyes feltételezések szerint ugyanis ez az emberi populációban meglehetősen gyakori génhiba egykor talán evolúciós előnyt jelenthetett, például megkönnyítette a táplálék felfedezését vagy ragadozók észrevételét olyan környezetben, mint a fű vagy a lombozat. (Érdekességként megjegyezhető, hogy a második világháború idejéből származnak olyan beszámolók, melyek szerint a színtévesztő katonák könnyebben észrevették a terepszínű álcázást.) További vizsgálat tárgyát képezheti az is, hogy vajon a színtévesztésért felelős génhibát hordozó nők rendelkeznek-e szemükben mind az egészséges, mind a hibás pigmenttel. Amennyiben így lenne, akkor náluk talán az egészséges színlátás párosulhat a fenti típusú, kiterjedt színérzékenységgel, és így az átlagemberhez képest színekben sokkal gazdagabbnak láthatják a világot.
Dr. Heksch Katalin ( origo )
