A téli hónapok hideg levegője, akár erős széllel párosulva, a nagy felületet beborító vakító fehér hó, mind-mind veszélyforrás szemünk számára. Hideg időben szemünk kiszáradhat, éghet. Megfelelő mennyiségű folyadék bevitellel megelőzésképpen hidratálhatjuk szemünket illetve a már kialakult helyzeten műkönny használatával segíthetünk.

A hóról akár 80%-ban visszatükröződő UV sugárzás hosszú távú hatásai pedig – csak úgy, mint nyáron – a szürkehályog kialakulásáért (UV-A) illetve szaruhártya és kötőhártya gyulladásért (UV-B) nagy mértékben felelősek, ráadásul a káros hatások életünk folyamán összeadódnak, lassan és fájdalommentesen jelentkeznek

Az éles látás síelés közben kritikus, egy jó minőségű sí szemüveg segíthet tisztán látni akár zord körülmények között is, hóesésben vagy erős szélben. A tökéletes védelem érdekében célszerű száz százalékos UV-szűrős lencsével ellátott napszemüveg viselése a téli napsütésben, illetve síelés, sportolás esetén, amikor hosszabb ideig tartózkodunk kint a szabadban. 

A normál színezett lencsék csak csökkentik a fény erejét, ám a szemet bántó csillogás továbbra is megmarad. A polarizált lencsék speciális rétegelt filmbevonata ellenben kiszűri a vakító polarizált fényt, ezáltal a látás kontrasztosabb lesz, a szem pedig kevésbé fárad el. A polarizált lencsék kiválóan szűrik az UV sugarakat is. Erre nagy szükség van síelés közben, mivel a friss hó az UV sugárzás nagyon nagy részét tükrözi vissza. Polarizált lencsét nemcsak síelés közben érdemes viselni, fényszűrő hatásuk a mindennapi életben is gyakran előnyös lehet, például ha vízparton tartózkodunk vagy autót vezetünk.

Óvjuk szemünket télen is, mert a nap káros hatásai ugyanolyan mértékben érik szemünket, mint nyáron!

Kategóriák: Hírek