Multifokális szemüveglencse

article thumbnail A multifokális szemüveglencse típus úgy lett kifejlesztve, hogy a viselőjének ne kelljen cserélgetni a szemü... Bővebben...

Olvasókőtől a modern szemüvegig

article thumbnail
Érdekes történetek, mi több, legendák övezik a szemüveg kialakulását, míg a csiszolt üvegtől, az olvasó s...
 Bővebben...

A fény elleni védelem

article thumbnail
Erős megvilágítás hatására a szem kontrasztérzékenysége csökken. Egy napfényes nap után, amennyiben nem v...
 Bővebben...

Védelem a cukorbetegek retinakárosodása ellen

article thumbnail
Cukorbetegség esetén a sejtek nem tudják elegendő mennyiségben felvenni a szem elsődleges energiaforrását, va...
 Bővebben...

„Mintha homok ment volna a szemembe!”

article thumbnail
A szemet érintő megbetegedések között a szemszárazság az egyik leggyakrabban előforduló panasz. A kellemetle...
 Bővebben...

 
 
 



Image
 
 
Szemüveg kialakulása Nyomtatás E-mail

Hosszú és érdekes út vezet a szemüveglencsék kialakulásához. A szemmel és látással kapcsolatos dolgok igen régóta foglalkoztatják az emberiséget. Fejlesztésük, tökéletesítésük a mai napig nagy odafigyelést igényel mind a fizikusoktól, mind az optikusoktól. Lássunk egy rövid történeti áttekintést!


A görög-római műveltség fenntartói az arabok voltak, akik a VIII–XV. századig összefüggő, hatalmas birodalmat alkottak az Ibériai-félszigettől Észak-Afrikán át Indiáig. Három nagyhírű orvos–tudósuk: Rhazas (865–925), aki leírta a hóvakságot és a pupilla fényre szűkülését; AlHazen, vagy El–Hasan (1000 körül), aki ismerte a tükör törvényeit; és Avicenna (980–1037), író, filozófus és orvos.

Az araboknak már volt módszerük a látóélesség vizsgálatára. Megfelelő teljesítményűnek tartották azoknak a szemét, akik a Göncölszekér rúdjának középső csillaga melletti, kis Alkor nevű csillagot is látták.

Az optika tudománya felé vezető első lépés az ókor legnagyobb csillagászának, Claudius Ptolemeius nevéhez fűződik, aki 90–150 körül élt. Földrajzi és matematikai munkásságával is elismerést váltott ki. Elképzelését, miszerint a Föld a világegyetem középpontja, az egyház támogatásával egészen a 15. századig fenntartották. Eredeti munkája elveszett, annak tartalma arab leírások (Al-Hazen) alapján készült latin fordítás útján vált ismertté. Ő írta le először a fény egyenes irányban történő terjedését, és a fény törésének törvényét. Ptolemeius elmélete nem volt teljesen hibátlan, mégis ő jelentette az első mérföldkövet az optika történetében.

„Kitab al manazir” (Az optika könyve) című munkája leírja a szem általa ismert anatómiáját, a fényvisszaverődést görbe felületre vonatkozóan, és a fénytörés törvényét. Jelentős felfedezése a gömbszelet formájú üvegnagyító hatása. Kétségtelennek látszik, hogy az ókor a szemüveget még nem ismerte. A szemüveg felfedezését az angol származású Roger Bacon (1214–1294) ferences rendi szerzetes személyéhez kötjük. A nagy műveltségű tudóst kutatásai és kísérletei miatt csodálatos doktornak nevezték. Ő volt az első, aki megmérte a homorú tükör fókusztávolságát, és neki tulajdonítható a távcső gondolata is. IV. Klemens pápa kívánságára ismereteiből két könyvet írt, amelyek 1268 körül kerültek Rómába. A könyvekben a következő olvasható: „Ha valaki kristályból vagy üvegből való gömbszeleten át néz, amelynek magassága kisebb, mint sugara, akkor a betűket és a kisebb tárgyakat nagyobbnak látja.

Tehát nagyobb a látószög, a kép is közelebb van. Ezért ez egy kiváló eszköz az idős emberek és olyanok számára, akiknek gyenge a szemük.” Feltehetően Olaszországban a Velence melletti muranói üveggyárban, az 1280-as években e felismerés hatására készültek el az első, szövegre helyezhető olvasólencsék.

Alessandro di Spina firenzei mester fejlesztette ki az első szemüvegeket, amelyek hamarosan nagyon népszerűek lettek, és rohamosan terjedtek el Itáliában és aztán Európa-szerte. A látásjavító lencsék szem előtt történő rögzítése sok fejtörést okozott. A keretbe foglalt lencsét kezdetbenkézben tartották a szem elé, majd zsinórral a fejre vagy a fülre erősítették, később az orra csíptették.

Az orvosi irodalom az 1200-1300-as években említi első alkalommal a szemüveget. Ekkor még nem ismerték a szem anatómiáját és fénytörését, csiszolni is csak a konvex lencsét tudták. A lencse dioptriáját nem voltak képesek mérni, ezért a megfelelő szemüveget használója csak próbálgatás útján választhatta ki, amelyeket vándor szemüvegárusok kínáltak.

A szemüveg működésének magyarázata több évszázadon keresztül, egészen 1604-ig, Johannes Kepler tanulmányának megjelenéséig váratott magára. A tőkés társadalom kialakulása kapcsán ugrásszerű fejlődés indult meg a természettudományok különböző ágaiban. Az alapvető ismeretek felfedezése elsősorban Galilei (1564–1642), Kepler (1571–1630), Descartes (1596–1650) és Newton (1643–1727) nevéhez fűződik. Az anatómiai és a szemészeti-optikai ismeretek a szemorvoslással párhuzamosan fejlődtek, és egymásra hatással voltak.



A híres amerikai politikus és tudós, Benjamin Franklin nevéhez fűződik az első bifokális lencse elkészítése. 1775-ben történt, mégpedig a közeli és távoli lencséket középen elvágva egy keretbe összeillesztette. 1926-ban egy angol mérnök, Hawkins megalkotta az első trifokális szemüveget.

Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, és a kórházakban külön osztályt kapott. A látás mechanizmusának megismerése, a látási hibák okainak feltárása és azok korrigálása akkor indult fejlődésnek, amikor a 18. század közepén Helmholtz (1821–1894) munkája nyomán megismertük a szem szerkezetét és a látás fiziológiáját. Helmholtz nyomdokait követve a svéd származású Gullstrand (1862–1930) a szem fénytörésének vizsgálatával foglalkozott – munkájáért 1911-ben Nobel-díjat kapott. Az optika tudományának másik kiemelkedő alakja e korszakban a Jénai Egyetem optikai tanszékének professzora, Rohr (1868–1940). Az elméleti eredmények gyakorlati átültetése során számos találmánya született, ugyanakkor a szemüveglencsék csiszolásának technikájában is kimagasló eredményeket ért el.

A klinikai felfedezések és ismeretek nem csak elősegítették, de szükségessé is tették a szemészeti-optikai tudományok, az üveggyártó ipar, a lencsecsiszolás fejlődését. Az üveget az emberiség hozzávetőleg 4000 éve ismeri, Európában évszázadokon át Velencében volt az üvegkészítés központja. Először valószínűleg az ételkészítés céljából rakott tűz alatti homok és az elégett fa hamujának nátriuma olvadt össze üveggé. Beszédes, hogy Memphis és Ninive romjai alatt több évezredes színezett üvegedényeket találtak. Az ókorban Alexandria majd Bizánc lett az üveghuták központja. Európában sokáig Velence vitte e téren a vezető szerepet, míg az üvegkészítés titka a szigorú rendszabályok ellenére is kiszivárgott, és így a középkorban, Csehországban és Ukrajnában is jelentős üveggyártás alakult ki. Az üveg felületének optikai célból történő megmunkálása csak a 13. században került sor, és csak a 15. századtól tudtak konkáv lencsét is készíteni.

Jelentős lépésként kiemelendő, hogy 1884-ben megalakult Jénában a mai Zeiss gyár őse három kiváló szakember, Karl Zeiss, Ernt Abbé és Otto Schott közreműködésével. A jénai gyár rövid idő alatt vezető szerepre tett szert, és mintaként szolgált számos ezt követően épült optikai üzemnek szerte a világban.

(Gács – Soltész, 1982.)