Egy amerikai szemész számítógépes program segítségével szimulálta azt, hogy Claude Monet és Edgar Degas hogyan láthatták saját műveiket. A szembetegségben szenvedő két festő művészeti stílusát fokozatosan romló látásuk is befolyásolhatta.

Michael Marmor (Stanford University, USA) szemész és művészetrajongó, korábban már két könyvet is írt a híres festők és a szembetegségek kapcsolatáról. Nemrég tovább szeretett volna lépni, és olyan képeket létrehozni, amilyennek a szembetegségben szenvedő két művész láthatta a világot és saját munkáikat. Számítógépes szimuláció és saját szemorvosi tapasztalatai segítségével, Marmor újraalkotta a francia impresszionizmus két nagy alakjának néhány mesterművét, amelyeket a festők már szembetegségük miatt megromlott látással küzdve alkottak meg. 

Bár a festők szembetegségéről eddig is tudott a művészettörténet, a szimulációk eredménye mégis megdöbbenti a nézőt. Marmor verziójában, ahogyan a festők valószínűleg láthatták saját munkáikat, Degas meztelen női alakot ábrázoló késői alkotása annyira homályos, hogy alig látszanak az ecsetvonások. Monet giverny-beli vízililiomos tava a japán híddal pedig a szürkehályog tüneteihez igazított változatban sötét és zavaros. A festőre jellemző vibráló színek megfakultak, helyüket barna és sárga árnyalatok foglalják el. 

„A szimulációk alapján felvetődik a kérdés: vajon a művészek szándékosan olyannak akarták festeni ezeket a késői műveiket, mint amilyennek azok valójában látszanak? A válasz szerintem az, hogy nem kizárólag művészi elgondolásból alkottak ebben a stílusban.” – írja Marmor a „Szemészet és Művészet: Monet szürkehályog és Degas retinabetegségének szimulációja ” című tanulmányában, amely az Archives of Ophthalmology című szaklapban jelent meg. 

Közismert tény, hogy olyan nagy művészek, mint például Monet, Degas, Rembrandt, Mary Cassatt vagy Georgia O’Keefe valamennyien olyan életszakaszban érték el művészi látásmódjuk csúcsát, amikor látásélességük már romlani kezdett valamilyen szembetegség következtében. Marmor választása a számítógépes szimulációkhoz azért éppen Degas-ra és Monet-ra esett, mert az ő szembetegségükről pontos és részletes korabeli leírások, orvosi dokumentumok maradtak fenn. 

Degas és Monet az impresszionista korszak meghatározó személyiségei voltak, és kiforrott művészeti stílusban alkottak, mire szembetegségük először jelentkezett. Azonban ahogy látásproblémáik súlyosbodtak, festészetük kifejezetten megváltozott, úgy is mondhatnánk: absztrakttá vált. Degas ugyanis hosszú pályafutásának ötven éve során egy számára nagyon zavaró retinabetegségben szenvedett. Monet pedig tíz éven keresztül nem látta jól a színeket szürkehályog-betegsége miatt, mielőtt műtétnek vetette volna alá magát. 

„Ezekből a szimulációkból jobban megérthetjük, mekkora küzdelmet jelentett Degas és Monet számára romló látásuk” – írja Marmor, aki az élességet, a homályokat, a szűrőket és a színeket orvosi tapasztalatai és történelmi feljegyzések alapján állította be, annak megfelelően, ahogy Degas és Monet betegségük különböző fázisaiban érzékelhették a látványt. 

Edgar Degas (1834-1917) az 1860-as évektől kezdve szenvedett látása – hullámzóan jelentkező, de fokozatosan súlyosbodó – gyengülésétől. Ahogy a betegsége egyre romlott, a kontrasztokat, a fényeket és árnyékokat egyre elmosódottabban érzékelte, a látvány egyre homályosabbá vált, ezzel párhuzamosan pedig festményei is fokozatosan egyre durvábbá, darabosabbá váltak. 1870-es évekbeli munkáin az arcok még pontosak, részlet gazdagok, finoman árnyaltak, és a táncosok ruháin a redők precízen kidolgozottak. A 80-as, 90-es évekre viszont az arcok részletei, az árnyékolás finom vonalai, a haj és a ruházat fokozatosan elvesztették finom kidolgozottságukat. Bár kortársai azt is megkérdőjelezték, miért fest még egyáltalán, Degas – stílusa és témaválasztása módosításával – alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és folytatta a munkát. A századforduló után azonban szembántalma annyira elhatalmasodott rajta, hogy szinte felhagyott az alkotással. Degas élete végére szinte teljesen megvakult. 

Claude Monet (1840—1926) időskori szürkehályogban szenvedett. Ez a betegség is elhomályosítja a látást, de egy olyan művész számára, akinek a színek és fények ábrázolásán alapult az egyéni stílusa, fontosabb, hogy a szürkehályog a színlátást is befolyásolja. 1905-től kezdve Monet festményein a színek eltolódása és sötétedése figyelhető meg, később pedig aprólékos technikája is egyre elnagyoltabbá, absztraktabbá vált. Monet saját leírásaiból tudjuk, hogy mennyire zavarta fokozatosan romló látása. Azt írja, hogy kénytelen megjegyezni a színek helyét a palettán. Egy 1914-ben kelt levelében arról számol be, hogy „a színek már nem olyan élénkek, mint régen. A vörös árnyalatok piszkosak, sárosak, festményeim egyre sötétebbek.” Egy idő után már a festékes tubusok címkéire kellett hagyatkoznia saját látása helyett. Nagy küzdelem lehetett kinézni a borongós, sárgás-barnás kertbe, és közben egy szép és kifinomult benyomást rögzíteni a vásznon. 

Miután 1923-ban hosszas vonakodás után alávetette magát a szürkehályog-műtétnek, Monet visszatért eredeti festési stílusához, sőt a szembetegségének tíz éve alatt festett műveiből sokat átfestett, egyeseket pedig meg is semmisített. 

„A képeken tapasztalható változásokat egyesek a stílus tudatos megváltozásának tartják. De véleményem szerint nem erről van szó. Ha megértjük, mekkora kihívásokkal kellett szembenézniük ezeknek a művészeknek a szembetegségük miatt, az még jobban rávilágít teljesítményük nagyszerűségére. Kérdés, hogy mennyiben és hogyan hatott egyéni stílusukra, esztétikájukra a látásromlás, az azonban vitathatatlan tény, hogy megváltozott módon érzékelték a külvilág látványait” – írja Marmor tanulmányában. 

Kategóriák: Hírek